Milyen érzés petesejt-donornak lenni?

Az egyik donorunk, Alíz interjút adott  abban a reményben, hogy így a „forrásból” származó információk eljutnak más fiatal nőkhöz is. Abban a reményben, hogy mások is segíteni szeretnének a meddő pároknak a megálmodott családalapításban.

Alíz, pár hónap telt el a hormonális stimuláció és a petesejt-leszívás óta. Hogy érzed magad, jól vagy, mi újság veled?

 A beavatkozás után azonnal „a régi önmagam” lettem. Meglepődtem, milyen gyorsan reagált a testem a változásra. Nem voltak fájdalmaim, másnap visszatértem a szokásos ritmusba – iskola, munka, szórakozás.

Voltak valamilyen megoldatlan kérdéseid, problémáid a petesejt-leszívás előtt?

 Nem. A donorprogramot  illető minden kérdést „feldolgoztam” mielőtt véglegesen eldöntöttem, hogy petesejteket adományozok.

Kivel beszéltél erről előtte, kinek meséltél a tervedről?

 Nyíltan beszéltem a párommal, az édesanyámmal, néhány közeli barátnőmmel, sőt, a párom barátaival is megbeszéltük.

A párod barátaival? Ez szokatlan. Hogyan reagáltak? Támogattak, vagy inkább lebeszéltek?

 Anyu aggodalmát fejezte ki, hogy a későbbiekben nem fogynak-e el  a petesejtjeim, és nem lesz-e problémám, ha majd saját gyereket szeretnék. Nem volt teljesen elutasító a hozzáállása, szerintem csak anyai aggodalommal gondolt rám. Személyesen is ismer egy párt, akik évekig sikertelenül próbáltak családot alapítani.
 A barátnőimmel rendszeresen beszélgetünk a szexualitásról, a fogamzásgátlásról, de a jövőről és az anyaságról is.  A döntésemet pozitívan fogadták, érdeklődtek az egész folyamat iránt, kíváncsiak voltak, hogyan zajlik.
 A párom barátai felvetették, hogy nem aggódom-e amiatt, hogy valahol a világon talán ott van „a gyermekem”. Azzal zártuk le a témát, hogy egy gyermekhez két ember kell.

Mi volt a legnehezebb az egész folyamatban?

 Meglepett,  milyen sokáig tartott, mire megerősítették, hogy genetikailag rendben vagyok, egészséges és alkalmas  vagyok a donorprogramra. A vizsgálati eredményeket külföldön dolgozták fel, több mint egy hónapig vártunk rájuk. Természetesen a legnehezebb a két hetes stimuláció volt, amikor szúrni kellett magam. Anyukám és a párom segítettek. Ebben teljesen elbuktam, alábecsültem, hogy félek az injekcióktól… Egyébként jól voltam, magam szerveztem meg ezt az időszakot úgy, hogy ne legyenek vizsgáim, fontos kötelezettségeim. A stimuláció utolsó napjaiban kicsit fáradtnak éreztem magam, és fájt a hasam, de tudtam, hogy ez ezzel jár.

Féltél a petesejt-leszívás előtt?

 Nem. Olyan volt, mintha csak orvoshoz mennék. Természetesen tartottam az altatástól, de megnyugtató volt tudni, hogy csak rövid ideig tart, körülbelül 15 percig.  Bíztam az orvosban, örültem, hogy az altatás előtti vizsgálatok rendben voltak.

Hogyan értékeled a döntésedet a távlatból? Mit nyertél, mit vesztettél?

 Megkaptam a megerősítést, hogy nem vagyok hordozója a 400 vizsgált genetikai rendellenesség egyikének sem… Egy ilyen vizsgálat nagyon drága, általában nem végzik el akkor sem, amikor saját gyermeket szeretnél. Megismertem önmagamat, rájöttem, hogy képes vagyok leküzdeni azt a kis fizikai kellemetlenséget, amellyel a stimuláció utolsó néhány napjában szembesültem. Nem tudom, hogy az egész eljárás hogyan végződött, mert az adományozás anonim, de büszke voltam magamra, hogy talán segítettem valakinek.

Elégségesnek tartod a kompenzációt az időveszteségért, a beavatkozásokért és a vizsgálatokért, amelyeken részt vettél?

 Azt hiszem, igen. Ez méltányos  kárpótlás a magánéleti tevékenységek áttervezéséért, a prioritások rövid távú módosításáért és a fizikai megterhelésért. Hosszú távon semmi sem tett alkalmatlanná.

Gondolkodtál már esetleg a petesejt-adományozás megismétlésén?

 Jelenleg nem, tele van a naptáram tanulmányi és munkahelyi kötelezettségekkel. De még messze vagyok a 35-től, soha nem lehet tudni, hova sodor az élet (nevetés…) Inkább az jutott eszembe, hogy ha addig nem lennének saját gyerekeim, vagy teljes értékű párkapcsolatom, a donorprogramnak köszönhetően tudok a „social freezing”, azaz a saját petesejtek lefagyasztásának lehetőségéről.

Tanácsolnád valakinek, hogy éljen a lehetőséggel és adományozzon?           

Ha felmerülne a téma, akkor igen, nem lenne ezzel semmi gondom.